Goričko ima bogato tradicijo, na kar je vredno zbuditi pozornost. Oslabitev vaških skupnosti zahteva veliko pobude, da bi ljudje ponovno pridobili upanje v lepšo prihodnost. „Molitev za vasi” je niz dogodkov, ki so potekali po vaseh v organizaciji reformatorske cerkve. Cilj je bil zbuditi pozornost na bogastvo majhnih vasi, na vrednote, ki jih nosijo reformati, >>>

Goricskó gazdag hagyománnyal rendelkezik, amire érdemes felhívni a figyelmet. A falusi közösségek meggyengülése viszont próbálkozások sokaságát teszi szükségessé, hogy az emberek visszanyerjék hitüket a térség életképességét illetően. Ima a falvakért címmel egy programsorozat zajlott több faluban is a református egyház szervezésében. Célja volt a kis falvak gazdagságára, a századokon keresztül itt élő reformátusok által hordozott >>>

Ki az, aki félelem és szorongás nélkül bízik a jövőben? Az idő egy olyan misztikus hatalom az életünkben, amit uralni sohasem tudunk. Ez okozza a bizonytalanságunkat, hiszen ugyan az a jövő hozza el számunkra a boldogságot, ami a gyötrelmet. Nem tudhatjuk előre, hogy áldás vagy átok ér bennünket. Gyötrődhetünk rajta, küzdhetünk ellene, és bár néha úgy tűnik uraljuk életünket, utólag kiderül, hogy mindez csak egy töredék másodperc volt. Pillanatnyi csend. Talán azért, hogy az újból összetörő élet csörömpölése sokkal átütőbb legyen.

Fogyatkozó közösségek, kevés fiatal, kihaló falvak. Nem egy település gondjai sugallják reménytelenséget. Az 2012. november 16-a mégis egészen másról szólt a környék református gyülekezetei számára. Arra kerestük a választ, hogy mi a mi felelősségünk ebben a folyamatban és mit cselekedhetünk ennek megváltoztatása érdekében.