Események

Aki ma Szentlászlón jár (Motvarjevci) ne felejtsen el egy kicsit lelassítani a református templom előtt. Lehet, hogy első pillantásra nem szembetűnő a változás, de a szemlélődő hamar észreveheti, hogy az épület jelentős változásokon esett át az elmúlt időben. Mindazok, akik 2014 májusa előtt jártak a templomunkban talán hirtelen a bejárati ajtót sem találják meg azonnal. >>>

November 2-án 15 órakor tartja az Őrségi Református Egyházmegye a reformációi és a Kálvin éveket lezáró hálaadó istentiszteletét.  Az ünnepi alkalommal megtekinthető a Kálvin, a Káté és a protestáns gályarabok emlékezete című kiallítás. A meghívó megtekintéséhez kérjük nyissa meg a cikket. Meghívó itt.

A MEGHÍVÓ

„Mily jó és mily gyönyörűséges a testvérek egysége!” Minden év március első hétvégéje a női imanap ideje, amikor világszerte összegyűlnek keresztyén asszonyok imádkozni, közösséget gyakorolni. Az idei év témája Franciaország és a keresztyének helyzete az országban volt. A bajánsenyei, őriszentpéteri, szentgyörgyvölgyi és szentlászlói gyülekezetek asszonyai egy szombati délutánon gyűltek össze az Őriszentpéteri Református Egyházközség gyülekezeti >>>

Goricskó gazdag hagyománnyal rendelkezik, amire érdemes felhívni a figyelmet. A falusi közösségek meggyengülése viszont próbálkozások sokaságát teszi szükségessé, hogy az emberek visszanyerjék hitüket a térség életképességét illetően. Ima a falvakért címmel egy programsorozat zajlott több faluban is a református egyház szervezésében. Célja volt a kis falvak gazdagságára, a századokon keresztül itt élő reformátusok által hordozott >>>

Fogyatkozó közösségek, kevés fiatal, kihaló falvak. Nem egy település gondjai sugallják reménytelenséget. Az 2012. november 16-a mégis egészen másról szólt a környék református gyülekezetei számára. Arra kerestük a választ, hogy mi a mi felelősségünk ebben a folyamatban és mit cselekedhetünk ennek megváltoztatása érdekében.