Avagy vajon mit hoz a 2013-as év?

Ki az, aki félelem és szorongás nélkül bízik a jövőben? Az idő egy olyan misztikus hatalom az életünkben, amit uralni sohasem tudunk. Ez okozza a bizonytalanságunkat, hiszen ugyan az a jövő hozza el számunkra a boldogságot, ami a gyötrelmet. Nem tudhatjuk előre, hogy áldás vagy átok ér bennünket. Gyötrődhetünk rajta, küzdhetünk ellene, és bár néha úgy tűnik uraljuk életünket, utólag kiderül, hogy mindez csak egy töredék másodperc volt. Pillanatnyi csend. Talán azért, hogy az újból összetörő élet csörömpölése sokkal átütőbb legyen.

Amikor a z előttünk álló évre gondolok, az öröm és a fájdalom egyaránt tusakodik bennem. Örülök, mert sok lehetőséget rejt magába az év mind a 365 napja. De fájdalmas látni, hogy mennyi megoldatlan problémával kell majd szembe néznünk.

Fájdalmas számomra látni a teremtett világ szenvedését. A természeti katasztrófák és a szélsőséges időjárási viszonyok okai mi vagyunk, emberek. Bele sem gondolunk abba, hogy kényelmünkért és lustaságunkért cserébe mennyi szenvedést okozunk nemcsak másoknak, nemcsak a természetnek, hanem magunknak is. És bár a probléma egyre szorongatóbb, a nagyhatalmak nem lépnek, vagy nem elég hatékonyan lépnek fel ez ügyben. Szorongat a gond, hiszen ilyen globális viszonylatokban mindaz, amit én tehetek nagyon kevés.

Fájdalmas számomra látni a politikai rendszerek tehetetlenségét a gazdasági válsággal szemben. Bár már 2009-ben látszott, hogy egy igen komoly és elhúzódó válsággal kell szembenéznünk, mindez idáig mintha nem vették volna elég komolyan. Mára mindenki számára egyértelmű, hogy 2013-ban nem lesz ennek a problémának még vége. Nem is ebben reménykedünk. Most már sokan beérnék azzal is, ha tudnák valahogy ezt a szintet tartani. Sokan beérnék azzal is, ha lenne munkahelyük. Ha lenne egy rendszeres fix jövedelmük. Ha nem csúsznának egyre lejjebb és lejjebb. Számomra szomorú mindezt látni, és látni közben azt, hogy a társadalmi, gazdasági és szociális rendszerért felelős vezetők – és itt nyugodtan beszélhetünk európai szinten, mert sajnos csak ebben egységes az Unió – még mindig saját érdekeiket nézve népszerűségre, és a világhatalmi rendszerekkel való kedves barátságra törekednek. Próbálják fenntartani azt, ami néhány évvel ezelőtt még kényelmes volt számukra, és elfogadható a nemzetek számára is. Csakhogy közben a világ megváltozott. A pénzügyi világban gyökeres átalakításokra lenne szükség. A jelenlegi rendszer ugyanis nem szolgálja sem az embert, sem a közösségeket, sem a békés együttélést, de most már a fejlődést sem.

Az pedig teljesen természetszerű, hogy amikor a külső terhek növekednek, a belső feszültség is egyre nagyobb. A fent említett gondok így a legbelsőségesebb kapcsolatokban is lecsapódnak. Házastársak között, családban, testvérek között és a társas együttélés minden formájában. Mit tehet itt az ember? Mit tehetek én? Keveset? Talán nem is olyan keveset.

Amikor az embert egy komoly trauma éri, átformálódik az élete. Akinél halálos betegséget diagnosztizálnak, máshogy kezdi látni az életet. A világból ránk zúduló bajoknak fel kellene minket rázniuk. Rá kellene döbbennünk, hogy eddig helytelen értékrend szerint éltünk. Hogy önzésünk, gőgünk és kapzsiságunk nem felszabadítottak bennünket a társadalmi konvenciók alól, hanem mára súlyos láncként fonnak körül bennünket, egyre kevesebb örömöt engedve be az életünkbe.

Isten azt mondja: eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is” (5Móz 30,15). Mert a jövő mindig a jelenben kezdődik el. A mai döntéseim határozzák meg a holnapomat. Az időt nem tudom uralni, mert nincs hatalmam felette. Mindig csak a jelennel bírok, de személyemet meghatározzák emlékeim, és cselekedeteimet a jövőbe vetett elképzeléseim. A Krisztus követő ember tehát a mában él, nem kesereg a múlton és nem is retteg a jövőtől. Hiszen az adott pillanat olyan ajándék, ami soha sem tér vissza. Ez nem jelenti, hogy gátlástalanul bele kell vetünk magunkat az élvezetekbe és „kihasználni” kell a jelent, mert az ilyen élet zsákutca, sehová sem vezet. Ez azt jelenti, hogy most a jót, az életet kell választani.

A és az élet látja, és szembe mer fordulni a fent említett problémákkal. Egy nagyon fontos feladatunk: észrevenni a másik ember nyomorúságát. Ha már látjuk, könnyebb tennünk ellene. Úgy hiszem, hogy az emberek többsége nem leli örömét mások gyötrelmeiben, tehát, ha lát, szinte ösztönösen tesz is ellene. A világ mai problémái erőteljesen nyitogatják a szemünket, így jó eséllyel válunk ismét „látókká”.

Azok, akik pedig egymáson segítenek közösséggé válnak. Sorsközösséggé, családközösséggé, baráti közösséggé, falusi-, nemzeti-, regionális-, országos közösséggé. És talán egyesek egyházközösséggé is.

Én ebben látom a boldogabb jövőt. Hiszen ha ma tudtam tenni valaki bánata ellen, akkor az holnap boldogabb lesz és vele együtt a világ is. A csodálatos az, hogy mindez független a világpolitikai helyzettől, a gazdasági válságtól, a természeti katasztrófáktól. Tehát a világ legnagyobb erőivel szemben is örömtelibb hellyé tudom tenni a világot. Ezért nem aggódom és ezért nem félek a jövőtől. Bár az időnek urai nem vagyunk, Isten lehetőségeket adott a kezünkbe és erőt is hozzá, hogy boldog életet élhessünk.

Kívánom, hogy legyen békességünk, erőnk, sok szeretetünk és bölcsességünk ahhoz, hogy együtt áldássá tehessük a 2013-as esztendőt.

Hozzászólások